Csönge-Ostffyasszonyfai Társult Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Csönge-Ostffyasszonyfai Társult Evangélikus Egyházközség
Csönge bemutatása
 

Csönge bemutatása

Csönge hátrányos helyzetű, de természeti, irodalmi, történelmi értékekben gazdag falu Vas megye egyik legszebb tájegységének, a Felső- Kemenesnek kavicsos földterületén fekszik a Rába folyó kialakította Kemenesháton, amelyet a 19.sz. közepéig hatalmas csererdő borított. A csert felváltó akácerdő szaporító anyagát főleg a csöngei evangélikus parókia udvarán ma is a több mint 200 éves fa adta, amely testvérfája a szarvasi „Tessedik-fának”. Csönge északi részét a Ragyogó hídtól a Kenyeri határig a Rába és Lánka patak határolja. A Kemeneshát meredek lépcsővel emelkedik a Rába völgye fölé. Az ártéri szántók és a cseri erdők csendes világ, alig lakott vidék, 50 évvel ezelőtt még fészkelt itt a túzok. A kanalas gém vonuló egyedeit, olykor a rétisas vándorló példányait ma is lehet itt látni, a ritka átvonuló szalakóta költésére utaló jeleket is találtak. A védendő királyné gyertyája elterjedésének északi határa Vas megyében a cseres kocsányos tölgyesekben itt van.

A lelki nyugalmat kedvelők pedig találnának egy helyet, ahol elmélyednének önmaguk és Isten közti kapcsolatról, kicsit egyedül lehetnének.

Rába és környéke emberemlékezet óta lakott hely volt. Csönge határában 20 évvel ezelőtt őskori kőeszközök és művészeti alkotások kerültek elő, erre emlékeztet a címerpajzson látható kőhegyű dárda. Itt maradtak az újkori ember kőeszközei, ugyanúgy ahogy bronzkori tárgyi emlékei is. A Savária Múzeum ma is őrzi a „Csöngei Vénusz” nevű bronzkori szobrocskát.

Csönge tehát irodalmi és természeti örökségekben gazdag, illetve olyan helyen található, ahonnét viszonylag hamar és könnyen megközelíthető autóbusszal kerékpárral és autóval.

1895-ös hadgyakorlat alkalmával Ferenc József császár is jelenvolt, melyet Csönge határában az ún. Királydombon fújatta le. Utána a kis-czelli (celldömölki) bencés apátságban szállt meg. A millenniumi ünnepségek alkalmával ezredévi fákat ültettek Csöngén és a Királydombon és az evangélikus parókia udvarán (egy-egy cserfát).

Csönge címerét koronaként díszítő lant utal Petőfi Sándorra, aki a szomszédos faluban (Ostffyasszonyfán) élt néhány hónapig 1839. májustól szeptemberig. A költő ide járt át evangélikus templomba, ahol csodálta Csáfordi Tóth Rózát, akihez fűződő szerelmét több művében megörökítette. „Rózát először szerettem az életben. Előtte mondtam ugyan már másnak, hogy szeretem; de akkor hazudtam…” 1784-ben építették fel templomunkat. A fagerendás mennyezetű épület belsejében három oldalon faoszlopok által tartott karzat látható. Ennek orgona felőli részén van az a pad amelynek latin nyelvű bevésett szövegét Petőfi Sándornak tulajdonítják. „Spes confisa Deo nunquam confusa recedit.” Az Istenbe vetett reménység sohasem szégyenít meg.” A szerelmes fiú innét nézte Rózáját.

A kemenessömjéni birtokán (néhány km-re Csöngétől élt Berzsenyi Dániel költőnk.

Weöres Sándor, aki e faluban nevelkedett így ír e tájról”… kis Csöngém láthatára / mogorva börtönőr a Sághegy és a Rába / s a lágyerdejű Kemenesi dombok,..” „… alattam és a határon a zöld, / a pír száz ház fedelén. / Kakas kukorékol, bőg a tehén / s elringok a fák ütemén. / az ég alatt, a falu fölött / keress: az az én hazám.” Ma Weöres Sándor szüleinek lakóháza emlékmúzeumnak ad otthont, ahogy Weöres Sándor és Károlyi Amy hagyatéka található. A kiállítás anyaga megjeleníti a múltat is, „képet ad a költő őseinek idejéről, visszanyúlva egészen nagyapjának koráig. S természetesen képet ad az ő életéről, életművéről, személyiségéről, Vas megyei, csöngei kapcsolatairól. Weöres-emlékház ideális helyszíne a megpihenésnek, a töprengő szemlélődésnek.”

Csöngei Weöres-emlékház a Vas megyei irodalmi emlékhelyek közé tartozik, így az irodalom kedvelői számára is kellemes és tanulságos időtöltés, iskolai kirándulásoknak is kitűnő helyszín. Innét sok más irodalmi emlékhely megközelíthető: Pl.: Petőfi Sándor emlékszoba Ostffyasszonyfa 3 km, Szelestey László szülőháza, Uraiújfalu 10 km, Berzsenyi Dániel házának emléktáblája Kemenessömjén 15, evangélikus templom falán Berzsenyi Dánielről és Kiss Jánosról szóló emléktáblák Celldömölk 15 km, Nádasdy vár, Sylvester János nyomdája Sárvár 18 km, Tatay Sándor emléktála Répcelak 15 km.

Szállásadó neve: Csöngei Evangélikus Társegyház

Szállásadó címe: Csönge, Dózsa Gy. u. 12.

Szállás leírása: Csöngei Ökumenikus ifjúsági, szabadidős, művészeti, környezetvédelmi központ Csöngei evangélikus gyülekezet egykori lelkészlakása lett átalakítva 3 szobás, max: 30 fő számára alkalmas szállássá. Az épületben található egy jól felszerelt konyha, vizes blokkok és egy terem; mely alkalmas előadások és nyelvtanfolyamok tartására kb.: 50 fő számára illetve ebédlőnek is használható. Az ifjúsági centrum az evangélikus templom szomszédságában van, a falu elején szép, sőt gyönyörű környezetben, mely sátorozásra alkalmas. Ide az év minden időszakába lehet jönni, nemcsak nyáron, fűtése megoldott. Ebédet a szomszédos Weöres Sándor óvodában lehet kérni előzetes megbeszélés alapján.

Árak: 1000-1500 Ft/fő/éjszaka

Kulcsszavak • Kirándulás, irodalmi túra Kemenesalján, környezet tanulmányozása, Vulkán fürdő és a sárvári fürdő közelsége 14 km, csendes elmélkedés

Programlehetőségek • Templomlátogatás Csöngén és a Tessedik fa története • Túrázás, barangolás és gyógyturizmus (termálvizes) lehetőséggel (Sárvár, Celldömölk) • Kultúrtörténeti (pápoci rotunda, kenyeri barokk templom, Berzsenyi, Petőfi, W. S.) emlékeivel • Irodalmi emlékek látogatása (Csönge -Weöres Sándor és Károlyi Amy emlékház, Ostffyasszonyfa - Petőfi terem a Kultúrházban) • Erdei iskolai kirándulásra, többnapos ittlétre alkalmas hely jellegzetes élőhelyeivel és növénytársulásaival (Rába-holtág, Nicki-gát, botolófüzek, legelők) földrajzi fekvésével, természeti- építészeti adottságaival (vizes élőhely, szélerőmű) Lánka mente, domboldali források, vízi élőlények, állatvilága, keményfás ligeterdők. Ság-hegyen geológiai tanösvény és védett növény- és állatfajait ismertető táblák

Közeli települések • Ostffyasszonyfa: Pannonia-Ring, Petőfi emlékek • Celldömölk: Evangélikus és katolikus templom, Mozdonyskanzen Vulkán fürdő, Ság-hegy, Eötvös Emlékoszlop és Bányászati Emléktáblák • Sárvár: Csónakázó tó, Arborétum, Nádasdy vár, Termálfürdő • Kenyeri barokk katolikus templom és Pápoc rotunda Érdeklődni Nagyné Garas Krisztina lelkésznőnél a 06-20/770-3062-es mobilszámon és a krisztina.garas@lutheran.hu illetve ngkriszti@freemail.hu e-mail címen.

Társoldalak
Csönge
Ostffyasszonyfa
Alkalmaink
Elérhetőségünk
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster